Placeholder image

60. Zsinat

Többéves kihagyás után 2023. március 3-án Maradékon tartotta meg a Szerbiai Református Keresztyén Egyház a 60. Zsinatát.

Zsinatunkat áhitattal kezdtük, amely alkalmon Istenünk igéjének üzenetét Kovács Csaba maradéki segédlelkész (mint a közöttünk szolgáló legfiatalabb lelkész) hirdette számunkra, az az napra kijelölt igeszakasz (Lukács 20,20-26) alapján.

A Zsinati tanácskozáson a Kárpát-medencei magyar református testvéregyházak képviseletében részt vett dr. Rákos Lóránt, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egyetemes lelkészi főjegyzője is.

A 60. Zsinat 1. napirendi pontja alatt határozatot hozott arról, hogy Marton Károly, mint rangidős lelkipásztor vezesse a Zsinatot, valamint megbízták Csányi Erzsébet lelkipásztort – eddig zsinati jegyzőnőt a Zsinati jegyzőkönyv vezetésével. Erre azért volt szükség, mivel minden Zsinati Tanácstag mandátuma lejárt 2022. december 31-én. Ezt követően a Zsinat megszavazta a lejárt mandátumú Zsinati Tanácstagok mandátumának meghosszabbítását, hogy mint ügyvezetők eljárhassanak Országos Egyházunk ügyeinek intézéseiben a választás lefolytatásáig – a következő Zsinatig, mely 2023. május 31-én lesz Bácsfeketehegyen.

A 3. napirendi pontja alatt kiírta Országos Egyházunk Zsinati Tanácsa tisztségviselőinek teljes tisztújítására a választást.

A Zsinat megválasztotta a Választási Bizottság tagjait.

A Választási Bizottság elnökének Marton Károly lelkipásztort választottuk meg 23 igen és 1 tartózkodó szavazattal. A Választási Bizottság további tagjai: Szilágyi Dénes István lelkipásztor, Kovács Csaba segédlelkész, Molnár Urbán Éva, Detelin József és Máté Lajos.

Ezután meghatároztuk a választási folyamatok megjelölésével kapcsolatban az időpontokat.

Tisztségviselőkre jelölés 2023. március 25-ig.

A Választási bizottság március 31-én tartsa első gyűlését Ittabén és vegye számba a beérkezett jelöléseket.

A Választási Bizottság kipostázza ezután a szavazólapokat a rövid életrajzi leírással együtt, melyeket április 24-ig kell postára adni. A Választási Bizottság április 28-án ejtik meg a szavazat-számlálást. A választás eredményéről a Választási Bizottság jegyzőkönyvet készít, amit kiküld a gyülekezeteknek. A választással kapcsolatban a fellebbezési határidő: május 15.

2023. május 22-én a Zsinati Tanács tárgyalja a benyújtott fellebbezéseket.

2023. május 31-én a választással kapcsolatban üljön össze a Zsinat, mivel az a legfelsőbb döntést hozó szerv és hivatalosan akkor kezdi majd meg munkáját az újonnan megválasztott Zsinati Tanács. A 61. Zsinat helyszíne Bácsfeketehegyen lesz, a Központi Otthon.

Csányi Erzsébet

lelkipásztor

zsinati jegyző